- De miért pont Baltazár? Az, hogy miért padlás, azt vágom, asszem.

- Vágod?

- Ja. A padlás menő hely. Bírom az architektúráját, annyira más, mint a többi helyiségé.

- Á! Tudom már, mire gondolsz. Kábé kilenc éves lehettél, amikor a régi házunkban bunkit akartál csinálni a padláson. Elképesztően határozott kicsi gyermek voltál, pontosan tudtad, hogy mit szeretnél, és hogyan kiviteleztesd velünk. Apáddal csak meredtünk egymásra, mint a halak az akváriumban: a kisfiunk jól megfektette a kifogáskezelő képességünket.

- Úgy tűnik, mégis hiába izmoztam. Nem lett abból a bunkiból semmi. Amúgy nyilván csilliókban került volna, ma már belátom.

- Szóval úgy gondolod, hogy az építészeti sajátosságai miatt került a címbe a padlás?

- Neeeem, persze. A padlás tele van lenyűgözően király dolgokkal. Van, hogy megtalálok valamit, amiről már évekkel ezelőtt elfeledkeztem, és tökre megörülök neki. Vannak dolgok viszont, amik akkor kerültek fel, amikor még meg sem születtem, sőt te sem…

- Hát, ja. Amikor dinoszauruszok jártak a földön. Valamikor a múlt század 80-as éveiben pl.

- Ha te mondod, Nyanyesz. De most hülyülés nélkül. Néha olyan dolgokat lehet ott találni, amiről azt sem tudom, ki és mikor vitte fel, sőt azt sem tudom néha, mire is használhatták. Tök érdekes játék megfejteni ezeket. De megfeledkeztél Baltazárról! Mondd már el lécci, ki a Baltazár!

- Baltazár egy szamár…

- Jaaa! A hintatalpú szamár a logóról! Elég jó kis állat. Amikor kicsi voltam, mondjuk leginkább vízilovakat rajzoltál nekem. Miért nem víziló lett a logód? Miért a csacsi?

- Mert Baltazár egy teljesen valódi, teljesen plüss hintaszamár volt. Terus hozta nekem, a stuttgarti nénikém, amikor úgy 2 éves lehettem. Három voltam, mikor az új lakásba költöztünk, ami olyan kicsinek volt a régihez képest, hogy anyu mindenhová beverte a könyökét, képtelen volt normálisan közlekedni benne. Baltazárt a nagyszobában hajtottam, mint egy eszetlen, nagyon imádtam. Csakhogy társbérletben volt egy – amúgy padlásról mentett – szépséges, festett régi rokkával. Abban az időben is menők voltak különben az ilyen vintage cuccok. Ezt egyébként a dédim foktői házának a padlásáról túrta anyám és a nővérem. Nagy becsben volt, na. Egy alkalommal nyilván túlságosan is szilajon szamaragoltam meg Baltazárt…és a rokka…hát, szóval, nagyapád egy hónapig minden szabad idejét arra fordította, hogy visszaállítsa eredeti állapotába. Nekem azt mondták, hogy Baltazár azért tűnt el, mert már nagy lettem, és leér a lábam, nem tudok úgy játszani vele, mint régen.

- Átvertek, mi?

- Hát, eléggé úgy tűnik. Aztán egyszer a nagyimnál nyaraltam. Gyakran a padláson teregette ki a mosott ruhát, és egyszer én is felmentem vele, mert nagyon kíváncsi voltam.

- Téged vitt fel a padlásra?

- Hát látod? Mennyivel szerencsésebb kisgyerek voltam, mint József Attila, szegény… Arról nem is beszélve, hogy ott végül is ráleltem az én Baltazáromra. Odadugták előlem. Onnantól fogva rendre felosontam szamaragolni kicsit, amíg aztán tényleg ki nem nőttem a dologból. De a padlásra azért csak felszökdöstem továbbra is. Varázslatosnak találtam a hangulatát. 

- Bútorok is voltak fent?

- Ó hát persze, bár akkor még nem gondoltam, hogy ezek ennyire érdekelni fognak. Az első bútoromat amúgy tizenévesen mázoltam át.

- Azt a szekrényt ismerem. Az lett végül az én baba-bútorom.

- Igen! Tizenhat éves koromban sötétbarnára maszatoltam. Akkor az eléggé menő volt. Aztán úgy tíz évvel később, a nagy hasammal krúzolva az udvaron átfestettem neked. A körtefa-szekrény sokadik metamorfózisa! :) Fáradt-lila és szürkés türkizzöld színekben tündöklött. Festettem hozzá neked babaágyat és pelenkázót is. Mindig lenyűgöz, ha valami használhatatlannak vélt dologból értékeset lehet csinálni. Húsz évvel ezelőtt még egy kicsit bolondériának tűnt, de ma már inkább környezettudatos magatartásnak tartjuk. Na, sok a szöveg, gyere segíteni szekrényajtót csavarozni!